Van nekem a családban egy fiatal fiú, aki például arról híres, hogy csillagszeme van. Még szinte gyerek volt, amikor eljött az első saját kiállításomra és csak annyit tudott mondani utána, hogy de ezek mind annyira szomorú rajzok, hiába volt vicces vagy talán vicceskedő az egész anyag. Azóta nagyon sokszor gondolok rá és arra, hogy a rajzaimmal nem szeretném szomorúvá tenni az embereket, és nagyon hálás vagyok ezért a meglátásért neki.
Ő nagyon szeret mindent itthagyni és világgá menni, és 2019-ben Marokkóban járt. És csodaszép pigment porokat hozott nekem ajándékba. Soha nem dolgoztam nyers pigmenttel, és nagyon izgulok minden alkalommal, amikor a kezembe veszem a kicsike gumidugós üvegcséket. Általában ecoline tintákba szoktam keverni, és erős kihívás megvárni, amíg megszárad teljesen a festék. Utána vagy le szoktam szedni, mint ennél a képnél a száradás után feleslegesnek bizonyuló finom port ecsettel, vagy sokkal több lakkal fújom le és bízom benne, hogy soha nem fog lemállni a szín a lapról. Lakkozás után várni kell újra, hogy száradjon. Ezután írom fel először fekete akril filccel kétszer a betűket, ha ez is megszáradt, jöhet a tükörhatású akril filc, szintén kétszer, minden rétegnél megvárva a száradást.
Szóval szinte végtelen türelemjáték egy ilyen kép elkészítése, de szerencsére mára már tudom, hogy sok rajzon élvezem a munkát, így amíg szárad az egyik, haladok a másikkal. Viszont, hogy így tudjak dolgozni, sok élménynek kell begyűlnie, hogy legyen mit írni vagy rajzolni.
Igyekszem mihamarabb ezt a rajzot is megmutatni keretben is, hiszen ez az egész képeslap kollekció arról is szól, hogy elérhetővé tehessek olyan szép tárgyakat, amik utána egy életen át tudják kísérni az embert, és persze megadják azt az örömöt is, amit egy képeslap érkezése okoz, a tapasztalataim szerint, mindig, mindenkinek.