Van nekem a családban egy fiatal fiú, aki például arról híres, hogy csillagszeme van. Még szinte gyerek volt, amikor eljött az első saját kiállításomra és csak annyit tudott mondani utána, hogy de ezek mind annyira szomorú rajzok, hiába volt vicces vagy talán vicceskedő az egész anyag. Azóta nagyon sokszor gondolok rá és arra, hogy a rajzaimmal nem szeretném szomorúvá tenni az embereket, és nagyon hálás vagyok ezért a meglátásért neki.

Ő nagyon szeret mindent itthagyni és világgá menni, és 2019-ben Marokkóban járt. És csodaszép pigment porokat hozott nekem ajándékba. Soha nem dolgoztam nyers pigmenttel, és nagyon izgulok minden alkalommal, amikor a kezembe veszem a kicsike gumidugós üvegcséket. Általában ecoline tintákba szoktam keverni, és erős kihívás megvárni, amíg megszárad teljesen a festék. Utána vagy le szoktam szedni, mint ennél a képnél a száradás után feleslegesnek bizonyuló finom port ecsettel, vagy sokkal több lakkal fújom le és bízom benne, hogy soha nem fog lemállni a szín a lapról. Lakkozás után várni kell újra, hogy száradjon. Ezután írom fel először fekete akril filccel kétszer a betűket, ha ez is megszáradt, jöhet a tükörhatású akril filc, szintén kétszer, minden rétegnél megvárva a száradást.

Szóval szinte végtelen türelemjáték egy ilyen kép elkészítése, de szerencsére mára már tudom, hogy sok rajzon élvezem a munkát, így amíg szárad az egyik, haladok a másikkal. Viszont, hogy így tudjak dolgozni, sok élménynek kell begyűlnie, hogy legyen mit írni vagy rajzolni.

Igyekszem mihamarabb ezt a rajzot is megmutatni keretben is, hiszen ez az egész képeslap kollekció arról is szól, hogy elérhetővé tehessek olyan szép tárgyakat, amik utána egy életen át tudják kísérni az embert, és persze megadják azt az örömöt is, amit egy képeslap érkezése okoz, a tapasztalataim szerint, mindig, mindenkinek.

Hááát…

Analóg Angelika: Hááát…

Képeslapok/fekete

akvarell, 10×15 cm, 200 gr akvarellpapír

Néha nem szeretek beszélni, mert nem mindig tudok mit mondani. Ezért ebbe a szériába sok olyan klisét rajzoltam meg, amik ilyenkor úgy működnek, hogy meg is értsenek és ne is kelljen részletesen belemenni a témába.

És persze bármikor vicces, ha előhúzok egy képeslapot válasz helyett és azt mutatom fel….

Apunak

Csak emberek vagyunk – arany-türkiz

We are just humans.

Vannak olyan emberek, akik nagyon szigorúak önmagukkal, és nem tudják megbocsájtani, ha hibáznak, hiszen nekik tökéletesnek kell lenniük, ahhoz, hogy el tudják fogadni magukat, és szerintem ők másokat is inkább tökéletesnek akarnak hinni, hogy el tudják fogadni őket, de talán olyanok is vannak, akik szerint másnak szabad hibázni…

Ez a kép egy sorozat része, egy este nagyon sok képeslapot készítettem, mert nagyon fontosnak érzem, hogy jó sok embernek a hétköznapjait enyhítse ez az roppant egyszerű mondat.

Ingyen hülyék

Szerintem ők ingyen hülyék.

Én szeretek inni

Én szeretek inni, csak nem tudok.

Anyám ablaka

Anyukám nem él az országban, mindig kicsit messze van. És nagyon jó, amikor át tudok menni hozzá.

 

Pécsi kutyák

itt senki sem rosszalkodik éppen.

A munkahelyemen

A minka helyemen én teljesen visszafogom magam. Például nem vagyok asszertív és még véleményem sincsen.

Kellemetlen

 

 

Ez egy fotó az eredeti rajzról.

Ritka és szar érzés, ha az ember rájön, micsoda kellemetlen figura.

Avagy egy kép, amit a Facebook ezzel az érveléssel nem enged az ottani kis boltocskába feltölteni:

“A terméked nem kapott jóváhagyást, mivel a kreatív tartalom nem állíthat vagy sugallhat közvetlenül vagy közvetve személyes tulajdonságokat a felhasználókra vonatkozóan. Ezzel a szabállyal az a célunk, hogy a felhasználók ne érezzék azt, hogy egy termék kifejezetten rájuk irányul. Nem szeretnék, ha a hirdetések túlzottan ismerős érzetet keltenének. Emellett a termékek nem lehetnek vulgárisak.”